2018. március 12-18.

Cusco mindenképpen bekerült a kedvenc Dél-Amerikai városaim közé, már az első napok után. És ez, az amerikai és izraeli turista hordák, és fagyos hostelek ellenére. Merthogy Cusco egyszerűen szép. A hegyek közé beszorult város számtalan gyarmati épületével, tiszta utcáival, tágas tereivel és inka örökségével, olyan hely, ahol az ember akaratlanul is több időt szeretne tölteni. Már érkezesem után eldöntöttem, hogy a két háromnaposra tervezett munkát, amivel Rurrenabaque-ban elmaradtam, itt fogom befejezni. Bejelentkeztem a hostelbe, amiről kiderült, hogy lényegében egy 3 szobás ház, és elindultam körülnézni a városba és keresni egy helyet, ahol nyugodtan tudok dolgozni. Tudniillik, a szobám aligha lett volna alkalmas ilyesmire, mivel Bolíviához hasonlóan itt se ismerték a fűtést, és úgy általában a meleg szoba fogalmát. Egy kis nyomozás után és a vendéglátóm segítségével végül egy kis könyvtárban kötöttem ki, amelynek olvasótermében nyugodtan befejeztem három nap alatt a cikket. Az otthoni szokásos rutint követtem ezalatt az idő alatt. Reggeli után könyvtár, utána egy órás ebédszünet, aztán egészen hatig ismét könyvtár. A napot minden este sétálással zártam. A macskaköves utcákon bolyongtam, és megpróbáltam felfedezni azt az épített inka örökséget, amely túlélte az idők viharát. Általában ez kimerült azokból a megmaradt falrészletekből, amelyekre a spanyolok új épületeket emeltek a régi templomok és paloták helyére. De az a kevés, ami megmaradt éppen elég volt ahhoz, hogy el lehessen képzelni azt a csodát, ami Cusco lehetett az inka birodalom fénykorában. Ugyanis, ha van valami, amihez az inkák igazán értettek, az a kőműves munka volt. A tonnás kövek úgy voltak, és vannak még ma is, összeillesztve, hogy egy hajszálat nem lehetett közéjük betenni. És mindezt legjobb esetben is bronz eszközökkel igavonó állatok nélkül.
...
Amint befejeztem a cikk írást, gyorsan meglátogattam egy pár templomot, köztük az inka birodalom legfontosabb temploma helyén épült Santo Domingo kolostort, és elnéztem az Inka múzeumba is. Egy kissé szomorú volt megállapítani, hogy mily kevés maradt az egykor virágzó birodalomból. A falakon és egynéhány régészeti lelten kívül nem sok. Az aranyból, amiről az inkák annyira híresek voltak, és az isteneknek szántak, mára már nem maradt jóformán semmi. Illetve maradt, csak éppen Andalúzia templomait és kolostorait díszíti manapság, átformálva egy másik isten dicsőítésére.

Cusco - Plaza de Armas	Inka kőművesség

A köd lassan felszállt és végre elém tárult az, amire már vagy két órája vártam. Nem én voltam az egyedüli, a hegyoldalon, ahol ültem még legalább 200-300 ember várt ugyanarra. A fülhallgatóban Fatoumata Diawara ment már egy jó ideje. Elég fura volt afrikai zenét hallgatni egy ilyen helyen, de valahogy most erre volt kedvem. Amint teljesen kitisztult, és Machu Pichu teljes dicsőségében elém terült nem tudtam megállni, hogy fel ne tegyem magamnak a kérdést, hogy tényleg ez a pillanat e az utazásom fénypontja. De már tudtam is a választ, hogy nem, meg közelről sem. Mert Machu Pichu tényleg szép és különleges, a sziklára épült romok a féléje tornyosuló Huayna Picchu csucsával igencsak szemet gyönyörködtetőek. De a napi 4000-5000 turista, amelyeket 30-40 busz szállít a turistavárossá nőtt, szemetet áruló faluból a romok bejáratáig, valahogy mintha a lelkét szívnák ki az inkák elfelejtett városának.

Ami különlegessé teszi Machu Pichut az jóval inkább a története. A tény, hogy a spanyoloknak nem sikerült megkapják és kifosszák, hogy pontos célja még most is megossza a tudósok véleményét, hogy pontosan miért is veszett feledésbe majdnem 400 évig, mind hozzájárul a hely misztikusságához. Tibi barátomnak lehet igaza van. Ő ugyanis, ha kéne választani, inkább a múltba menne vissza, mint a jövőbe előre. Most biza én is ezt választottam volna, hogy eredeti pompájában, a turistahordák nélkül lássam Machu Pachut.
...
Az út odáig viszont majdnem olyan érdekes, ha nem érdekesebb volt, mint maga a hely. Főleg, ha valaki, mint ahogyan én is, olcsón próbál eljutni a romok lábánál elterülő Aguas Caliente-ig. Cuscoból hat óra buszozás után, egy 4000m-es hágón és egy őrült utolsó 30 km után, amely során az embernek több alkalommal is halálfélelme kerekedik, az 500 méteres szakadékok és őrülten vezető sofőr miatt, megérkezik az igencsak lehangoló nevű Hidroelectricához. Innen, ha az ember nem akar a méregdrága vonattal menni, már pedig én egyetlen turistát se láttam, aki akart volna, nyolc kilométeres gyaloglás következik egy gyönyörű völgyben köderdővel (2000 m feletti örökzöld erdő) körülvéve.

Ha lehet, a visszafele út aztán még érdekesebbre sikeredett, mint az odaút. Tudniillik a természet úgy döntött, hogy amíg én Machu Pichut látogatom, addig elsodorja az utat egy szép földcsuszamlással. Ez azt jelentette, hogy miután ismét legyalogoltam a  nyolc kilométert, vártam pár órát századmagammal, amíg egy mikrobusz, ami a völgyben rekedt, elvitt a földcsuszamlás helyéig. Ott átgyalogoltunk a sárrengetegen és a túloldalán felültünk. Ez a "kis" csúszás azt eredményezte, hogy éjfélkor értem vissza a jégveremmé vedlett szobámba és foghattam neki pakolászni, mert mér aznap éjjel, egész pontosan 2:45 perckor a Plaza de Armas-on (Cusco főtere) kellett legyek, hogy elkapjam a buszt, ami másodszorra elvisz a "zöld pokolba", ami számomra inkább hasonlított a paradicsomhoz, mint a pokolhoz a sok csipkedő lény ellenére.

Köderdő - Machu Pachu felé	Ez nem igényel szöveget

Térkép: