2018. január 20-22.

Mintha hatalmas fákat hasítanának óriások valahol a távolban, vagy éppenséggel Thor forgatná kalapácsát. Ennél jobb hasonlatok nem jutottak eszembe, amint letekintettem az alattam elterülő látványra. A Perito Moreno gleccser előtt álltam és hallgattam mély morajlását. Az öt kilométer széles monstrum lassan kígyózott le a hegyoldalról, hogy aztán beleolvadjon az Argentin tó vizébe. A gleccser lassú pusztulása így életet adott a tónak, amely nemhogy meghálálná ezt, hanem ellenkezőleg, mohon tovább csipkedett testéből hatalmas jégdarabokat.
Én pont egy ilyen "kegyetlen" jelenetre érkeztem. Egy hatvan méter magas jégtömb szakadt le a gleccser északi faláról, és adta át magát az alatt elterülő tónak, millió darabra törve esés közben. Olyan gyorsan és váratlanul történt mindez, hogy a sok turista hiába kotorászott a fényképezőgépe után, már csak a tó felkorbácsolt vizét tudták lencsevégre kapni.
Az igazság az, hogy bármennyire próbálom leírni az elém terülő látványt, nem hiszem hogy hűen sikerülne. Így maradok a fentebb leírtaknál. A képek is csak egy kis ízelítőt adnak a valóságból. Ezt csak látni lehet és szavak nélkül eltenni emlékbe, mint általában mindent ami különleges ezen a földön.

...

Kb. három órát töltöttem a gleccser közelében, mivel a társaság amely hozott kb. annyi időt szabott nekünk, "turistáknak" bámészkodásra. Azért egy autó jó lenne, nem lennék rászorulva ilyen szervezett túrákra. Nem baj, legközelebb, amikor átugrom Dél-Amerikába, bérelni fogok egyet, gondoltam mosolyogva.
Ebbe a három órába, amit ott töltöttem, belefért még egy hajókirándulásnak álcázott gleccsernézés is. Nem volt rossz (jó se), de a lelátókról sokkal átfogóbb képet kaptam az egész jégmezőről. Nem is beszélve a bensőségesebb hangulatról, amit ott éreztem. Valahogy a hajón dulakodó turisták, akik minden szögből selfit szeretettek volna készíteni a gleccserrel, az 500 lóerős motorzajjal kombinálva nem nyerte el a tetszésem. Még szerencse, hogy azzal kezdtük és csak utána mentünk a lelátókhoz, ahol nyugodtan figyelhettem és fotózhattam a jégfolyamot, dulakodó emberek nélkül.
Hamar eltelt ez a három óra, én meg egy utolsót pillantást vettem a gleccser irányába, amely továbbra is folyamatosan morgott. Mintha nem tettszene neki, hogy annyian zavarjak. Hagytam tovább mérgelődjön és felültem a buszra a többi "túratársammal" együtt.

A gleccser látogatást megelőző és rákövetkező nap viszonylag eseménytelenül zajlott, így csak röviden foglalom össze:
Január 20-án dél körül érkeztem meg El Calafate-ba, a száraz pampák közepette épült városkába, amelynek egyedüli célja, hogy kiszolgálja azt a sok turistát, akik a gleccsert jöttek megnézni. Még tiszta szerencse, hogy a Perrito Moreno gleccser, egyedüliként az Andokban, nem húzódik vissza, mert nélküle El Calafate nyomtalanul eltűnne a semmibe.
Bár a városka egész takaros, igazából egy főutcán kívül, ami tömve van jobb-rosszabb éttermekkel és szuvenírüzletekkel, nincs nagyon mit nézni benne. Nekem kb. tíz percembe került, amíg végigjártam. A hostelből, bár nagyon tiszta és tágas volt, valami mégis hiányzott. Első alkalom volt, hogy nem ismertem meg senkit, akivel egy jót tudjak beszélgetni. Mondjuk, most az egyszer nem is bántam, legalább volt időm egy keveset foglalkozni a bloggal, és egy-két otthoni dologgal is. Ha az internet menne, még dolgozni is lehetne itt, gondoltam.

...

Január 22-e szintén nyugisan telt. Felfedeztem egy kis természetvédelmi területet az Argentin tó partján. A terület alig volt nagyobb egy városi parknál, de hemzsegett a madaraktól. Különösen sok időt töltöttem a flamingók előtt, amelyeket most figyelhettem meg először közelebbről. A séta a parkban egészen megnyugtatott. A hatalmas tónak a látványa és a pampák üressége pont az ellenkező hatással volt rám, mint a hegyek. A végtelenséggel nincs mit kezdeni, állapítottam meg. Itt fölösleges üvölteni, szeretni, gyűlölni. Ebbe csak beleolvadni lehet.

Este megvacsoráztam és leültem hogy behozzam  lemaradásom a bloggal. Mellesleg, ez a blog írás lassan kezd olyan lenni, mint egy részmunkaidős állás. De nagyon élvezem, úgyhogy örömmel csinálom továbbra is :)