2018. január 11. (este)

Gyerekoromban megvoltam győződve. hogy Tűzföld a szigetein található számtalan tűzhányóról kapta a nevét. Na nem, mintha nem lennének vulkánok Tűzföldön, de a névadásnak a vulkánoknak annyi köze van. mint lónak az ABC-hez. Igazából, a szigetek őslakói a Yámanák (Yaghanok) és Selk'námok (Onak) máglyáinak éjszakai pislogása késztette Magellánt arra. hogy ilyen frappáns nevet adjon a szigetvilágnak. Az eltelt évszázadok alatt a név maradt, de a tüzek lassan eltűntek a Yámanáknak és Salknámoknak nagy részével együtt. Különben a két őslakos csoportnak elég hánytatott sorsuk volt, az európaiak megjelenése után. Már Darwin is inkább állatoknak tekintette őket, mint embereknek, XIX-ik századi európai felsőbbrendűséggel tekintve rájuk.
Sorsukon egyáltalán nem segített, hogy Darwin látogatása után nem sokkal aranyat találtak a szigetvilág patakjai medrében. Az ezt követő aranyláz alatt aztán nemcsak megvetették, hanem rendesen megtizedelték őket, nem kis mértékben hazánk szülöttje, Julius Popper bukaresti kalandor "munkásságának" köszönhetően. Mára megtörve, nyelvüket és kultúrájukat elfelejtve olyannyira homályban élnek, hogy még az argentinok/chileiek nagy része is úgy tudja, hogy teljesen kihaltak.
Hasonló gondolatok jártak a fejemben amint megérkeztem az Ushuaiai buszállomásra. Mivel 2 napja ülve aludtam, és a hostel elég messze volt, miután meggyőződtem, hogy a csomagomban nem kutakodott senki, beültem egy taxiba és megadtam a címet. A térkép szerint 2,5 km-re volt a központtól, amiből, mire megérkeztünk, lett 7 is. Elég nagy szemekkel bámultam a telefont, és próbáltam kideríteni, hogy a Google térképre véletlenül, vagy a gyanútlan turista megtévesztése érdekében tették fel tévesen.
A hostel, amely inkább hasonlított egy alpesi hétvégi házhoz, mint olcsó szálláshoz, egy erdő széli tisztáson volt egy kristálytiszta patak mellett. Legalább szép helyen van és olcsó, ha már ennyire mesze esik mindentől.

A szokásos becsekkolás után végre letusoltam, és lementem a konyhába megtudakolni, hogy honnan a fenébe vehetek elemózsiát ilyenkor, ennyire messze a központól. Az asztalnál 4 lány és egy fiú ült, akik épen vacsoráztak és héberül (akkor még csak sejtettem) társalogtak egymással. Nagyon éhes képet vághattam, mert miután kiderítették, hogy még vásárolni kell menjek, ha enni is akarok aznap este, meghívtak velük vacsorázni. Kaptam is az alkalmon és úgy habzsoltam magamba az ételt, mint aki egy hete nem evett.

Az öt fiatalról kiderült, hogy mindnyájan jól megérdemelt, egy éves, pihenésüket töltik Dél-Amerikában, miután lehúztak az Izraeli hadseregben három évet, ami náluk minden épkézláb ember számára kötelező. Három év katonáskodás 18 évesen nem lehet valami lányálom, gondoltam, és úgy látszik ők is hasonló véleményen voltak, mert egyik se mesélt nagy örömmel a katonáskodásáról.
Elég fáradt voltam, így viszonylag hamar elbucsúztam a társaságtól, és felmentem az emeletre eltenni magam a következő napra.

Hostel az erdőben