2018. március 5-6.

Amikor már a második másfél méteres varánusz miatt kellett padlóféket nyomjon sofőrünk, kezdtem remélni, hogy az anakondával birkózó jaguár látványa még a végén valóvá válik. Az autóban hatan voltunk és a bolíviai pampás fele tartottunk, ami lényegében egy állátoktól hemzsegő jó nagy "mocsár". Már, hogyha hinni lehetett Laurának, az utazási iroda menedzserének, aki nagyon győzködött, hogy megéri elmenni, és pedig lehetőség szerint az általa vezetett társasággal. Még egy jó másfél óra volt, amíg elértünk a "mocsár" széléhez, ahol négykerekű járművünket csónakra cseréltük. Épp elég idő ahhoz, hogy megismerkedjem úti társaimmal, három aranyszőke svéd és egy barna francia lánnyal. A három szőkeség épp, hogy megért tizenkilenc tavaszt, amikor úgy döntöttek, hogy líceum után eljönnek egyet Dél-Amerikába. Az érettségit így kell megünnepelni kérem szépen, gondoltam, igaz az én Marosvölgyi/Retyezátos túrám se tűnt olyan rossznak annak idején. Annak örvendünk ami éppen van, és akkor éppen az volt. És biza örvendtünk is, hogy vége annak a fránya érettséginek, Dél-Amerika ide vagy oda.
De, szokás szerint, ismét elkalandoztam, térjek csak vissza a három szőkeségre. Nagy élvezettel mesélték kalandos buszozásukat Rurrenebaque-ig, amely alatt több alkalommal úgy érezték, hogy élve nem ússzák meg ezt a halál utat. Ennek ellenére annyira vidámak voltak, valószínűleg, hogy túlélték az utazást, hogy most már bántam hogy repülővel jöttem és nem busszal a halál úton.
...
A mocsár szélén csapatunkhoz csatlakozott még egy ausztriai párocska és egy ír tanár bácsi is, illetve lehagytuk sofőrünket és kaptunk helyette egy kapitányt. Bepakoltunk a csónakba és még vagy öt másik csónakkal együtt elindultunk felfedezni az elöntött terület állatvilágát. Érdekes, hogy a növényvilág senkit se érdekelt, mindenki lényegében öt dologra volt kíváncsi: kajmánra , anakondára, rózsaszín delfinre, pirájára és jaguárra.
Ebből az ötből a harmadikat, vagyis a rózsaszín delfint, alig 20 perccel az indulásunk után sikerült is lencse végre kapni, amint komótosan a hátát mutogatva fel alá úszkált a szűk csatornában. Idegenvezetőnk szerint, akinek a nevét természetesen megint elfelejtettem, ilyenkor a piráják fejvesztve menekülnek így akár úszkálhatunk is a delfinekkel, ha kedvünk tartja. Éppen mondani akartam, hogy akár piráják jelenlétében is úszkálhatunk, mert, ha éppen nem ívnak vagy nincsenek kiéheztetve, ami az esős évszakban igencsak valószínűtlen, nem fognak egészséges emberekre támadni, de aztán mégis jobbnak láttam nem okoskodni, mert még engem dobnak be piráják közé a legelső adandó alkalommal. Úszni viszont még a delfinek jelentétében se volt kedve senkinek, így tovább "eveztünk" szűkebbnél szűkebb csatornákon mindenféle állat után kutatva. Láttunk egy szekérnyi búbostyúkot - hoacin (Opisthocomus hoazin) számos vízimadárral együtt, összefutottunk két zaklatást nem igazán kedvelő kajmánnal, és még egy lajhár is megmutatkozott késő délután.

Hoacin (Opisthocomus hoazin)	Talán pápaszemes kajmán (Caiman crocodilus)

Este korán volt a lefekvés, mivel reggel napfelkelte nézés volt programban a mocsár közepén. Hogy ez kinek volt az ötlete, el nem tudtam képzelni. Hajnalban ugyanis napfelkeltét nézni a mocsár közepén olyan, mintha bekennénk magunkat barbecue szósszal és lezserül kiülnénk az afrikai Serengeti nemzeti park közepére. Csak épp itt nem oroszlánok fognak minket megenni, hanem szúnyogok. És biza nem is tévedtem sokat, mert hajnalban, amint megállt a csónak a toxikus mennyiségű szúnyogirtó ellenére nem győztem csapkodni a szúnyogokat az arcomról. A szemtelenek még az ingen és a nadrágon is megpróbáltak keresztülszúrni, csakhogy egy kis vérhez jussanak. De azért a napfelkelte nem volt rossz, azt meg kell hagyni.
Mivel én csak másfél napra fizettem be és a csoportom kettő és félre, ezért reggeli után csoportot váltottam, akikkel, mielőtt visszaindultunk volna, még elmentünk, hogy a rózsaszin delfinekkel úszkáljunk egyet. Ebből végül az lett, hogy igaz ugyanabban az öbölben úsztam, mint amelyben delfinek is voltak, de ezt csak igen nagy túlzással nevezném delfinekkel való úszásnak. De a víz az jó meleg volt, sütött a nap, így panaszkodásra nem volt okom.
...
Délután időben értünk vissza Rurrenebaqueba a torenciális eső ellenére, ami közben ránk szakadt, és miután meggyőződtem hogy a laptopomat senki nem tulajdonította el az utazási irodából, ahol 2 napja hagytam, rohantam ki egy csapat izraelivel a reptérre, hogy elérjem a repülőt vissza LaPaz-ba.