2018. január 4., délelőtt
Korán megébredtem, és mivel nem akartam mindenkit felébresztenem, felmentem a tetőteraszra. Öt óra lehetett, lassan pirkadt. Leültem egy műanyag kempingszékre, és a tetőről bámészkodtam. Régi szokásom, hogy minden nagyobb városban, amit meglátogatok, legalább egyszer, korán reggel kimegyek sétálni, vagy kiülök egy közeli parkba. Minden esetben lenyűgöz, ahogy a kihalt utcák megtelnek élettel. Mintha nem csak ébredne, hanem minden reggel újra éledne a város. Ez kultúrától, és a város méretétől függetlenül, majdhogynem azonos rituálé szerint zajlik. Mégis tele van apró, város specifikus részletekkel, amelyek teljesen más hangulatot adnak a reggeleknek. Ezek az apró részletek azok, amelyek oly érdekesek, hogy megéri felkelni, és mivel amúgy is korán kelő vagyok, még csak nem is megerőltető számomra. Most viszont, Buenos Aires csak nem akart ébredezni, én meg elálmosodtam, így inkább visszamentem még egy kicsit aludni. Majd holnap megpróbálom megint.
Argentin RAP-re ébredtem, ami a mellettem levő ágyból bömbölt valakinek a telefonjából. Régebb a RAP-et kedveltem, de ennek, az artikulátlan hangon üvöltő, "művésznek" az "alkotását" biztosan nem fogom letölteni. A telefon tulajdonosa egy 20-as évei élén járó helyi volt, aki valamilyen oknál fogva a mi nyolcágyas szobánkban volt elszállásolva. Rég lehetett itt, hogy pontosan miért, azt nem sikerült kiderítenem, de ő volt az egyetlen, akinek a szekrényén nem volt lakat. Vagy 10 perc után komótosan felkelt és elkezdett vakarózni lágyéka körül. Na, az volt az a pillanat, amikor már majdhogynem megkérdőjeleztem egész Dél-Amerikai utam értelmét.
Ezek után valahogy nem jött többet álom a szememre. Felkeltem, elmentem tusolni, 40 pesos-ért (kb. 2 €) megreggeliztem, és visszamentem a szobámba felkészülni az aznapi városnézelődésre. Mivel készpénzt váltani jobban megéri, mint bankból kivenni, és kártyával fizetni kevés helyen lehet, ezért elvettem a póló alá felcsatolható övtáskám, amiben a dugi euróimat tartottam. Illetve elvettem volna, csak épen nem találtam a lakattal bezárt szekrényemben, ahova tudomásom szerint az előző nap betettem. Az elején azt hittem, hogy rosszul emlékszem és valahova máshova rejtettem, így elkezdem kipakolni a hátizsákom. Kb. felénél tartottam, amikor lassan eluralkodott rajtam a pánik, és felfogtam, hogy az övtáska euróstól együtt "eltűnt". A szekrényem mindig lakat alatt tartottam, még akkor is, amikor rövid időre távoztam a szobából. Ki lehetett és hogyan? Ez járt a fejemben. Eljátszottam, aztán elhessegettem a gondolatot, hogy Elis lett volna. Túl jó fej és túl jól főz.
Leszaladtam a recepcióhoz és felrángattam magammal az ügyeletes recepcióst. Mindent kipakoltunk a szobából ami az enyém volt, gyorsan átnéztük még egyszer hátizsákjaim tartalmát, de csak nem került elő. Elkezdtem a visszapakolást, addig ezalatt leszaladt és elmesélte az épen megérkező menedzsernek a történteket. Amint visszajött bementünk a szobába és ott is felforgattunk mindent. Itt sincs sehol. Aztán eszembe jutott, hogy bár a szekrényem zárható, az alján van egy, mintegy 3 cm-es, rés amelyen keresztül már egyszer a laptopom is kiesett, ráadásul egyenesen a RAP-re ébredő "kedvenc" argentinom szekrényébe. Ha nem lopták el, akkor csak ide kerülhetett. Kinyitottam a szekrényét, amit lakat hiányában könnyen megtehettem. Egyáltalán nem lepődtem meg, hogy a szekrény tartalmának entrópiája lassan a végtelenhez közelít. Nem számított. hogy tiszta vagy szennyes, cipő vagy póló, nadrág vagy fogkefe egymás hegyén hátán, egy szép nagy kupacban voltak rendeződve. Mivel az övtáskám, abban az esetben, ha az én szekrényemből esett ki, nem lehetett máshol mintsem a kupac tetején a szekrény hátsó felében, először ott kezdtem kutakodni. Ennek ennyi gondoltam ismét. Már már majdnem feladtam, de annyira hiányzott volna az a közel 500 euró, hogy mérgemben az egész kupacot felbolygattam, dobáltam kifele cipőt, zoknit, nadrágot. És csodák csodája, valahol a kupac közepén, két szennyes bugyi között, ott sötétlett az övtáskám. Kinyitottam és megnyugodtam, hogy minden pénz és a pót bankkártyám is megvan. Mindezt a recepciós előtt, akiről láttam, nagyon meglepődött, és teljesen meg van győződve, hogy ez nem a véletlen eredménye volt.
Hogy pontosan mi történt, azt nem sikerült kideríteni. Ha nem is aktív lopás, annyi azért biztosan, hogy miután szobatársam észrevette a kupaca tetején sötétlő övtáskát egy kissé mélyebbre helyezte. A menedzser beszélt "kedvenc" argentinommal, aki természetesen tagadta, hogy köze lenne az egészhez, én meg levontam a tanulságot, hogy biza itt sokkal jobban kell ügyeljek a dolgaimra, mint otthon, mint amennyire számítottam. Még, a viszonylag biztonságosnak számító, Argentínában is. A pénzt három részre osztottam és eldugtam hátizsákom különböző rekeszeibe. Reméltem, hogy mivel a tűzkeresztségen túlestem, több gondom nem lesz lopással. Persze a világ nem így működik, de azért néha jól esik ámítani magam.
